![]() |
Tisztelettel meghívjuk a 2015.03.30-án 13.00 órakor tartandó fórumunkra, melynek helyszíne: Szentpéterfa.
A Vas Megyei Önkormányzat célja, hogy a megye minden településének elérhetőségi viszonyait fejlessze, beleértve a tömegközlekedési lehetőségek javítását is. Ennek keretében a „SmashMob” című, a Magyarország- Ausztria Határon Átnyúló Együttműködési Program által támogatott projekt során felmérések és javaslatok készültek a határmenti közlekedés témájában, kiemelt figyelemmel a bevásárlási célú forgalomra. Ezek lefolytatásában ezúton is köszönjük a segítségüket.
A projekt során Burgenland Tartománnyal közösen azt is vizsgáltuk, hogy miképp lehetne a gépjárműforgalmat új tömegközlekedési megoldásokkal kiváltani, figyelembe véve a határmenti kistelepüléseken élők szempontjait is. A Vas Megyei Önkormányzat és a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft nevében szeretnénk további együttműködését kérni abban, hogy a projekt keretében felmerült, elsősorban a falubuszok hasznosításával kapcsolatos közlekedési szolgáltatásfejlesztési elképzelések megvitatásában vegyenek részt.
Ennek megfelelően tisztelettel meghívjuk a 2015.03.30-án 13.00 órakor tartandó fórumunkra, melynek helyszíne: Szentpéterfa.
A fórum tervezett témái:
Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban várjuk az Önök ötleteit, gondolatait is, melyeket megvitatva, azok bekerülhetnek a hivatalos végleges SmashMob ajánlásokba, és egyúttal a szakmai és területi döntéshozók elé.